mert mindig van egy jó szabóság a közelben

A bőrszabóság legjobb szakemberei

A divat terén is ha kicsit visszatekintünk a történelembe, akkor látjuk, hogy a bőr a kezdetekben jelentős szerepet töltött be és még ma is ott találjuk a mindennapi öltözködésünkben. Ez természetesen azt jelenti, hogy a bőrszabóság kora nem járt le, sőt nagyon csinos darabok is kikerülnek a szakemberek kezéből, így a jövőbeni siker is borítékolható.

Akik a bőrszabászatra specializálódtak teljesen más gépi felszereltséget igényelnek.Nem csak a megfelelő gépek szükségesek, hanem a legjobb szakemberek is, ugyanis a bőrszabóság komoly tapasztalatot és szakértelmet igényel. (ovlassa el végig…)

Bőrszabóság

Kezdetben az emberiség első számú ruhaalapanyaga a bőr volt. Az ősember hamar rájött, hogy ha az elejtett állat bőrét magára veszi, akkor nem fázik. Sokáig tartott az a folyamat, míg a bőrt nem natúr formában, hanem kikészítve majd megszabva öltöttük magunkra. Ennek természetesen több száz év kellett eltelnie, hogy az igazi bőrszabóságok kialakuljanak. Akik speciálisan ezzel a különleges ruhaanyaggal kezdtek el dolgozni.

A bőr egy klasszikus ruhaanyag, nem fogható máshoz, és nagyon különleges bánásmódot igényel, talán épp ez a különlegessége adta, hogy a szabóságok egy egész új mellékszálat a bőrszabóságot kiforrták önmagukból. Akik a bőrszabászatra specializálódtak teljesen más gépi felszereltséget igényelnek. Bármilyen bőrruházatot is készíttessünk egy bőrszabóságon, a tökéletes végeredménynek feltétele, hogy a bőrszabó ismerje az anyagot. A bőr viselkedését, akkor, ha szoknya, akkor, ha nadrág, akkor, ha mellény, vagy akkor, ha kabát készül belőle. Csakis így lehet tökéletes méretre szabott ruhát varrni belőle. Ezzel minden bőrszabóságnak tisztában kell lennie. (ovlassa el végig…)

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás